Kosár
Az Ön kosara üres

Szabadban teázni

A szabadban fogyasztott tea teljesen más. Szabad.

 
"A zöldellő dombok ölén, ahol a fák között ablak nyílik a folyó vízre, a nyári esős időszakot követően ideális tea fogadást tartani. Mire forrni kezd a víz, a jó barátok mind megérkeznek. " Wen Zhengming 1470–1559
 
A teakészítéshez kezdettől fogva hozzátartozik a szabadban szervezett és előadott tea. A fent idézett Wen Zhengming festő, kalligrafikus, kerttervező és tanító valószínűleg ugyanolyan messze van tőlünk időben, mint az őt megelőző korok kerti teázói. Önmagában a szabad levegőn való teázás, mint életforma, művészeti aktus természetes, magától értetődő igénye a teában egyébként is a természet harmóniáját, arányait, vadságát megidéző embernek. Első körben ez az, amit a természetbe a civilizációtól elvonuló, hegyekbe kiránduló, vagy tizenévekig a hegyekben rostokoló remete aktusaiban megérthetünk. Kicsit, vagy jobban maguk elől menekülő emberek. Ebben nincs semmi különös, a szibériai és tibeti remeték csészéje egy kicsit kopottabb és koszosabb volt, mint a Pilisben kirándulóké, ahogy én láttam, mert egy pont után már az is mindegy.
 
 
Ettől kicsit érdekesebb az a kulturális szövet, ami a szabadban teázás köré felépült. A Qing dinasztia és ezzel a szálas teák eljövetelével a szabadban teázás jelentősen átalakult és kiegészült az addigi szabadtéri tevékenységekkel. A ligetekbe, erdős tisztásokra szervezett "eseményeken" a tea, mint gyűjtő-, és vendéglátóelem jelent meg és egybefogta a parti egyéb tevékenységeit. Az események jeles vendégei gyakran zenészek, irodalmárok, költők voltak és a parti mai szóval élve erősen interaktív volt, játékot, vers-, és teakészítést foglalt magába.
 
 
Mint a teában mindig, nincs egy meghatározott kulturális kezdőpont, számtalan kultúra és divat eleme jelent meg és görgött tovább máig. Ezek a korai, arisztokratikus csoportterápiák a XVII századtól kezdve főleg a vágráns irodalmárok révén Japánban fejlődtek tovább és váltak civil foglalatossággá. Tulajdonképpen az akkori sencha irodalmárok utódai vagyunk ma, amikor tea kirándulásokat szervezünk és levélpapírra írott verssorokat hagyunk hátra az utánunk jövőnek, vagy épp ellenkezőleg, gondosan eltüntetjük ottlétünk minden nyomát. A XIX. század óta külön fejezete van a szabadtéri teázásnak a japán szabadban tartott teaszertartás képében, ami tulajdonképpen kihelyezi a teaház terét, a tatamit meghagyva, de a falakat lebontva és kiterjesztve a környezetben található fák, vagy domboldal felé.
 
 
A szabadban fogyasztott tea teljesen más. Szabad.  Csicsereg és zörög, fúj, libben. Élvezeti értéke jelentősen alacsonyabb a zárt teaházi teáénál. Az eszközök gyorsan hűlnek, sokszor kontrollálhatatlanok, a magasban gyorsan felforr a víz, a szél szétfújja az aromákat. Ezen kívül mindenféle rovarok és növényi maradékok hullanak a csészékbe.  Ezen a kényelmetlenségen túl az aromák a számos zavaró külső inger miatt jelentősen csökkennek, vagy legalábbis átalakulnak.  A szabadban ivott tea teljesen más, mint a benti tea. Mégis az érzés, hogy szabadban, legalább egy pillanatig szabadon készült placebóként hat és katartikussá emelheti az eseményt. 
 
 
Néhány kéretlen tanács szabadban való teához.
 
  • tisztaság mindig minden körülmény közt
  • tájkép. A minket körülvevő táj most a tekercs és a teaházunk fala. Olyan tájat kell választani, ami ezt megérdemli. Ez nem feltétlenül valami panorámát jelent.
  • terítő és alátét a csészék alá
  • a bent is megszokott rend megtartása
  • olyan tea kell kintre, ami átüt minden külső ingeren
  • hőmérséklet
  • jó víz - hiába van mellettünk forrás, ha olyan kemény, amivel lehetetlen igazi teát készíteni.